Részletek Rab András pszichológus

és Marsal Éva riporter

beszélgetéséből,

a Vendég a háznál című

rádióműsorból

Együtt az ösvényen

- Voltak ők a nagy művészek, nagy sportolók és nagy alkotók, akik nem ültek be az iskolapadba. Tudjuk azokat a történeteket, most már ismerjük lassan, hogy József Attilát miért rakták ki az iskolából, Einstein disszfunkcióiról, aztán Picasso kvázi értelmi fogyatékosságáról beszélünk, de ezek valóban problémás emberek voltak-e, ez a kérdés.

- Érdekes kérdést taglalunk, ugyanis arról van itt szó, hogy egy attitűdöt próbálunk betegségként kezelni s ez szörnyű dolog az, amikor gyógyszeres kezelés alá vesznek, olyan gyerekeket,

akiknek egyszerűen szeretetre, nyugalomra, rendszerre, ritmusra lenne szükségük.

Nos, az élet ritmusa legritkább esetben a legnyugodtabb. A gyerek az megmutatja, hogy, hogy lenne jó, egyszerűen kérdezzük meg.

- Nem akarom bagatelizálni a problémát, hiszen adott az a bizonyos gyógyszerrel élő gyermektömeg, aki nem tud létezni. De miért nem tud létezni,

mert tönkre tették az önértékelését, tönkretették az önbizalmát.

- Egy elsős gyereket képzeljünk el az iskolában, aki bekerül úgy, hogy ő az óvodában eddig játszott. Az ő munka síkja az egy álló sík volt, ez hirtelen, egy percen belül lefektetik egy asztalsíkká és 7 mm-es vonalközbe az ő munkaterületét és kezébe adva egy pilincka ceruzát azt mondják, hogy húzz álló egyeneseket.

- Na most ez a gyerek, aki az internetről szedi az információt, ez a gyerek, aki a National Geographic-ból sokkal többet tapasztal, mint egy biológiai órán összességében. Ennek a gyereknek ez unalmas,

ennek a gyereknek a 70-es években kitalált tantervek és az ott képződött pedagógus atitűd idegesítően unalmas, tehát válaszol rá.

- Hadd védjem meg őket és hadd lobbizzak az érdekükben. Ezeket a gyerekeket nem szabad elveszíteni és nem szabad tönkre tenni. Tehát a kedves pedagógus kollégákhoz szólnék: figyeljenek oda, hogy mi a gond. Az a gond, hogy a szülők természetesen azt kérik a gyerekektől, hogy - „Viselkedj jól az iskolában”,

- „Csináld azt, amit a tanító néni meg a tanító bácsi mond”, de ők mit mondanak

- „Maradj csöndben és nyugodj meg! ''

- Egy mérési adatot hadd mondjak átlagosan

egy óvodás gyermek 26-ot 28-at kérdezz óránként, ami annyit jelent, hogy a cserfesebbje akár 30 és 40 között.

Ahogy bekerül az általános iskolába, angol kutatók megmérték az első osztályban

ez a kérdés feltevés szám ez 2-3-ra csökken!

Hova tovább vannak 0 mért adatok,

tehát nem hagyjuk a gyerekeinket kérdezni, valahol inaktivitásra ítéljük őket,

ahogy beül az iskolapadba és 8 éven keresztül ott ül.

- Képzeljük el, azt a serdülőt, aki az értő olvasás szintjében a nullát mutatja, nem képes kommunikálni, izzad a tenyere, ha két ember előtt meg kell szólalnia.

- Ezt okozza a közoktatás, hogy nem veszi figyelembe, hogy a hiperaktivitás az nem betegség, hanem egy adottság, amelynek tulajdonképpen egy környezetet egy inklúzív befogadó környezetet kellene kialakítani és szeretetet nyújtani abban a világban, ahol ő van az iskolában.

- De mégis csak az izzadós tenyerű gyerekekből van a több.

- Hát ez a nagy probléma és itt szeretném egy kicsit ostorozni saját szakmámat a pedagógiát. Föl kéne nőni ehhez a gyerektömeghez, ehhez az igényhez. Fölnőni pedig annyit jelent,

hogy érdekesen, őszintén, hitelesen, nyíltan tanítani és példával nevelni.

- Ezek nagy szavak, frázisok és úgy is hangzanak, de ezek a gyerekek ezt nem kapják meg. Ők nekik túl gyors a világ vagy túl lassú. Mindig ez a ritmusprobléma adott. "

Közzéteszi : Trostel Péter

PS : A témához kapcsolódó könyveket a

http://www.haztartas.com/Vegyesbolt© Könyv Téka polcról rendelheti meg kedvezményekkel!